1. FEJEZET



1.               fejezet: ÉHEZÉS


   Az állítás, aminek alátámasztására ez a fejezet hivatott, a következő: az állati eredetű termékek fogyasztása az egyik fő oka a szegény országokban pusztító éhínségeknek. Ebből fakadóan a vegán életmódra való átállás az egyik leghatékonyabb fegyverünk az éhezés ellen. 
„Az éhezés oka nem az élelmiszer hiánya. Ha mindenki vegán étrenden élne, elegendő élelem lenne mindannyiunk számára. Az egyetlen épeszű út a fejlődésre az, ha nem állatoknak, hanem embereknek termelünk élelmiszert” – írja Jeremy Rifkin.  
   Felkaptad a fejed az idézet utolsó mondatára, igaz? Állatoknak termelni élelmiszert? Micsoda hülyeség! De most komolyan. Ki akarna állatoknak termelni élelmiszert az emberek helyett? Ez nyilván így nem igaz. Engedd meg, hogy pontosítsam, amit Jeremy Rifkin talán túl tömören fogalmazott meg: az emberek számára tenyészetett állatoknak termelünk takarmányt, vagyis rajtuk keresztül tulajdonképpen magunknak. Az viszont lényegi kérdés, hogy mennyi is ez a takarmány, amit mi megetetünk az állatokkal, és hogy ez milyen hatásfokkal hasznosul.

A helyzet az, hogy az állatok valójában meghosszabbítják a táplálékláncot a növények és az ember között. Felesleges plusz elemként vannak beállítva a sorba. A felvett tápanyagok egy jelentős részét önfenntartásukra fordítják – el nem ítélhető módon. Saját anyagcsere folyamataik, homeosztázisuk fenntartása legalább annyira energiaigényes folyamat, ahogy a miénk is.
Be kell vezetnünk két fogalmat a játékban: kalória elnyelő és kalória termelő. Ha van egy géped, amibe bele kell tenni 6 kiló fehérjét ahhoz, hogy az kiadjon a végén 1 kiló fehérjét, akkor azt a gépet a kalória elnyelő kategóriába soroljuk. Míg ha a fordítottja történik, tehát 1-et teszel bele és ő a végén 6-ot ad ki, akkor a gépedet a kalória termelők közé sorolhatod, gratulálunk hozzá.
Na, most akkor rántsuk le a leplet erről a mi titokzatos kis dobozunkról, úgyis sejti már mindenki, aki picit is idefigyelt, hogy mi rejlik alatta. Egy Pimentel nevű tudós 2004-ben közzétette, hogy átlagosan 6 kilogramm növényi fehérjét szükséges egy állattal megetetni ahhoz, hogy megkapjunk 1 kilogramm állati fehérjét (Pimentel, 2004). Ez egy átlagérték. A szárnyasoknál kevésbé tragikus a helyzet, a szarvasmarhánál sokkal rosszabb. Van egy remek kis táblázat Kurt Schmidinger 2012-ben íródott disszertációjában, amit személyes jóváhagyásával itt bemutatok:
3.3. táblázat

A húsukért, tejükért, tojásukért tartott állatok tehát a kalória elnyelők csoportjába tartoznak. Többet kell betáplálni, mint amennyit kiad a végén.
A WHO (magyarul: Egészségügyi Világszervezet) 2008-ban hozta nyilvánosságra az alábbi adatot: 1 hektár termőföld egy évben 19 embert tud ellátni, amennyiben a táplálkozása rizs alapú, 22 embert tud ellátni, amennyiben burgonyán alapul és mindössze egyetlen embert, amennyiben marhahúson alapul az étrend. Hogy ezt elhiggyük, szükségünk van némi háttértudásra a fehérjék természetéről, melyet eddig még nem írtam le. Ha szépen az elején kezdted a könyvet és nem olvastad még a 4. fejezetet, úgy minden jogod megvan rá, hogy kételkedve csóváld a fejed. Hogyan is lehetne valakit rizsen vagy burgonyán tartani hús helyett? Lehet. Sőt. A növényi étrend nem csak hogy kielégítő tápanyagforrás és gasztronómiai élmény, hanem számos súlyos megbetegedés ellen pajzs, megelőzés, védelem, esetenként terápia. Erről fog szólni a 4. fejezet. Nyugodtan lapozz hátra, ha nem hiszed.
Amennyiben a világon minden ember olyan étrenden akarna élni, ami az iparosodott országokban általános (hús, tej, tojás), úgy a szükséges földterület a jelenleginek 1.666-szorosa lenne. Vagyis a jelenlegi étrend fenntarthatatlan, amennyiben mindenki egyformán akar belőle részesülni (Naylor és mts, 2005).
Egy 2008-as FAO adat szerint abból 2120 millió tonna gabonából, amit abban az évben a bolygó népessége megtermelt, 745 millió tonna jutott arra a sorsra, hogy haszonállatok takarmánya legyen. Mellesleg durván 100 millió tonnát -világ szinten tehát kevesebb mint heted annyit - használtak fel  bioüzemanyag gyártására, ami csak azért érdekes, mert ezeket az alternatív üzemanyagiparokat is szokás összefüggésbe hozni olykor az éhezéssel.  A gabonák közül kiemelve a legmagasabb fehérje tartalmút, a szóját, azt látjuk, hogy ugyanebben az évben 85%-a az éves szójatermésnek az állati takarmányokban landolt. Tegyük hozzá ehhez az adathoz azt a tényt, hogy durván és átlagosan 6x annyi tápanyagot kapunk, ha megesszük magát a növényt, mint ha megetetjük állatokkal, majd az állat húsát esszük meg. Hát, nem őrület?
Adjuk meg azért a jogos pontot az ellenoldalnak is: létezik olyan formája az állattenyésztésnek, ahol az állat nem kalória elnyelőként, hanem kalória termelőként működik. Azoknak az állatoknak az esetében van ez így, akiket növénytermesztésre alkalmatlan területeken legeltetnek, például sziklás hegyoldalakban, illetve ott, ahol az állatokat élelmiszerhulladékkal (moslékkal) etetik. Ezeket nevezik az intenzív nagyüzemi tartással szembeállítva extenzív tartásnak. Itt az állat nem az ember elől eszi el a gabonát. Ezekben az esetekben az állatok olyan növényi forrásokat transzformálnak fogyasztható állati fehérjévé, amit az ember máskülönben nem tudna hasznosítani. Ennek területre számolt hatásfoka lényegesen alacsonyabb az intenzív tartásnál, tehát távolról sem alkalmas arra, hogy nagyobb tömegeket ellásson napi hús, tej, tojás adagjukkal (Gallow és mts., 2007).
A valóságban dominál az intenzív tartás, ahol a haszonállatok kalóriaelnyelőként működnek, a haszonállatok 70%-áról ez mondható el.

Tény 1: 2010 és 2012 között Szomáliában 260 ezer ember halt éhen. Fele gyerek volt.
Tény 2: Szomália egyik fő exportcikke a marhahús.
Tény 3: 16 kiló gabona szükséges 1 kiló marhahús hoz.
Következtetés: A megtermelt gabonát az állatokkal etetik meg, akiket azután exportálnak gazdagabb országokba. A profitot a hatalmon lévő szűk rég teszi zsebre.  Az újságokban pedig az olvasható, hogy hatalmas éhínség pusztított Szomáliában az ez évi hatalmas szárazságnak köszönhetően.


Mit gondolsz most minderről?
Talán azt, hogy a harmadik világ minden nyomorúságát megpróbálom egyetlen engem érdeklő téma köré és mögé elhelyezni? Beszélhetünk a háborúról. Beszélhetünk születésszabályozásról. Beszélhetünk járványokról. Beszélhetünk szélsőséges időjárásról. Kell is beszélnünk. De nem hallgathatunk arról, hogy az a 260 ezer ember Szomáliában abban a két évben egy olyan országban halt éhen, ahol több ezer exportra „termelt” állatot fel tudtak hizlalni. Ha mindazt a gabonát, amit az állatokkal feletetettek, az embereknek adták volna, akkor nem kellett volna meghalniuk.
Gyakran gondoljuk, ritkán mondjuk ki: „a szegény országok millióinak etetésével csupán a túlnépesedést támogatjuk”.
Talán nem tévedek nagyot, ha azt feltételezem, hogy a többséghez hasonlóan Te is úgy gondolod, hogy túl sok ember él a földön. Ennek ellenére nem mondanál igent arra, hogy ezt a problémát emberek halálra éheztetésével oldjuk meg. Tény, hogy a háborúk, járványok és éhínségek átmenetileg csökkentik a népességet. Ennek ellenére nem lehet őket összefüggésbe hozni a túlnépesedés megoldásával. Nem csak pusztán hihetetlen brutalitásuknál fogva, hanem mert nem a probléma okát orvosolják.
Az UNICEF 2007-es jelentése szerint több mint 8 ezer gyermek hal éhen évente. Ennek nyilván nem egy oka van. Az okok között előkelő helyen szerepelnek az extrém alacsony jövedelmek, a háborúk és egyéb politikai zavargások (Schmidhuber, 2005). A haszonállatipar növekedése ugyanide tartozik, mivel jelentősen emeli a tartós élelmiszerek árait azáltal, hogy termőföld és egyéb források tekintetében azokkal verseng (FAO, 2009b). Ha fel akarjuk venni a küzdelmet az éhezéssel, akkor fegyvereink lehetnek az oktatás, a politikai stabilitás kialakítása és megőrzése. Sőt, egyesek szerint a génmanipuláció révén kifejlesztett ellenálló gabonafajták, de amit ebben a fejezetben javaslunk az ennél jóval egyszerűbb. Már-már nevetséges, de azt bátorkodom javasolni, hogy a megtermelt élelmiszert esetleg netalántán odaadhatnánk az éhes embereknek, ezáltal, kérem alássan, csökkentve az éhínséget. Igen, ez ennyire egyszerű. A megtermelt gabonát nem állatoknak, hanem embereknek adni.
   Mondhatod, hogy a világon túl sok az ember. De ennek ellenére – bízom benne - nem vennéd ki egy éhező gyerek kezéből a kenyeret. Nem is kell, mert megteszik mások helyetted. Emberek, akiknek közvetve, de Te fizetsz érte. Politikusok, kereskedők, pénzemberek, fuvarosok, vágóhídi dolgozók. Mindezek láncolatát az tartja életben, hogy bemész a boltba sok millió embertársaddal együtt és megveszed.
Olyan messze vannak tőlünk az éhezők, hogy hajlamosak vagyunk azt képzelni, hogy semmi közünk a problémáikhoz. Nekünk megvan a magunk baja, nekik is a maguké.
De ha körülnézünk a szupermarketek polcain, azt láthatjuk, hogy a világ minden csücskéből érkeznek hozzánk élelmiszerek és különböző tárgyak is. Ez a játék is Kínában készült, az a szezámmag is Indiában termett. Hétköznapi bevásárlásaink nagy százaléka olyan áru, ami a világ egy távoli pontjáról érkezett. Citrom, rizs, banán, tea, kávé… Miért gondoljuk, hogy pont a marhaszeletünk nem egy szomáliai vágóhídról származik? Vagy miért gondoljuk, hogy a gabona, amit egy magyar marhatelep állatai elfogyasztanak, nem éppen a harmadik világban termettek?
Ismerek egy embert, aki egy hatalmas házban él Budapesten. Saját moziterme van, nem csak úszómedencéje. Ő történetesen éppen abból gazdagodott meg, hogy gabonát exportált Dél-Amerikából. Úgyhogy bármennyire is szeretnénk azt hinni, hogy ezekhez a távoli problémákhoz nincs semmi közünk, be kell látnunk: globalizált világunkban mindent behálóznak a logisztikai útvonalak, tehát gyakorlatilag mindenhol vásárlók vagyunk. Egy óceán, vagy egy fél kontinens átszelése nem akadály egy nagy vállalatnak. Vásárlói döntéseinkkel hatással vagyunk arra, hogyan alakul egy távoli ország gazdasága. Amennyiben vásárlásunk a húsipart, tejipart, tojásipart vagy bármiféle állattartó ágazatot támogat, úgy napi szinten támogatjuk azt a rendszert, ami a szegény országok erőforrásait a rászorulók helyett a profitot termelő költséges iparágakra fordítja. 
Saját egyéni fogyasztói döntésünk önmagában még nem menti meg azt az évi 8000 gyereket. De képzeld csak el, mennyire megváltozik majd a világ, ha a vegán életmód elterjed és dominánssá válik kultúránkban. Ha nem tudnak már eleget eladni, akkor csökkentik az állattenyészeteket. Az adott ország politikusai és tőkései ugyan még ekkor is alakíthatják úgy, hogy az exportra szánt növénytermesztés elvonja az erőforrásokat a lakosság saját szükségleteitől, ám az tény, hogy a növénytermesztés jóval takarékosabb mind termőföld-, mind vízigényét tekintve, tehát kisebb ráfordítással megtermelhető jóval több élelmiszer, így az esélyek mindenképpen lényegesen javulnak.



Nem nagyon szeretem a számokat, de igyekeztem összegyűjteni olyan hiteles és érthető adatokat, amik alátámasztják a fent leírtakat. Különböző adatokat közölnek különböző szakértők. Nehéz őket volna összesíteni, mivel más-más mértékegységekkel dolgoznak. De érdemes egyszer átfutni őket, mert bár különböznek, mégis meglehetősen egybe hangzóak.

 (A körülbelül és az átlagosan szavakat lespóroltam a szövegből, de természetesen minden adatra vonatkoznak.)
1.   Louis H. Bean közgazdászt idézi Nathaniel Altmen: Eating for life 1977
-          1 holdnyi területen 250 napra elegendő élelmet lehet megtermelni egy embernek, aki vegyes étrenden él, tehát fogyaszt például csirkét, marhát, tojást, tejet, disznót stb.
-          1 holdnyi területen 2 200 napra elegendő élelmet lehet megtermelni egy embernek, amennyiben a fehérje szükségletét főként főleg szójababbal fedezik

2.   UN FAO jelentés szerint:
-          ha 1 hektáron főleg burgonyát termelünk, azzal 22 embert lehet jól lakatni
-          ha 1 hektáron főleg rizst termelünk, akkor 19 embert lehet jól lakatni
-          ha 1 hektáron főleg marhákat tartunk, akkor 1 vagy 2 embert lehet jól lakatni

3.   Jacobsen és Riebel: Eating to save the earth www.csipnet.org FAO, UN Az állattartás hosszú árnyéka: környezeti problémák és lehetőségek. (Idézi: Melanie Joy: Why we love dogs, eat pigs and wear cows):
-          400 font gabona kell 1 embernek 1 évre, ha növényi koszton akar élni
-          2000 font gabona kell annyi húshoz, ami 1 embernek 1 évre elég

4.   Jane Goodall és Mark Bekoff könyve nem jelöl meg forrást:
-          1 vegyes táplálkozású ember 8-9- marhát fogyaszt el egy évben, ami 8-9 holdnyi termőföldet igényel
-          1 vegán étrenden élő ember ellátáshoz fél hold termőföl elegendő, vagyis majdnem huszad annyi

5.   Frances M. Lappl: Diet for a small planet-ben ezt írja:
-          3 font gabona kell 1 font csirkehúshoz vagy tojáshoz
-          6 font gabona kell 1 font sertéshúshoz
-          16 font gabona kell 1 font marhahúshoz

6.   Jack Lucas: Vegetarianism: The world food problem-ben a következőképpen ír a fehérjehatékonyságról.
-          a megetetett fehérje 9%-át kapjuk vissza bárányhús esetén
-          a megetetett fehérje 15%-át kapjuk vissza disznó hús esetén
-          a megetetett fehérje 31 %-át kapjuk vissza csirkehús esetén
-          a megetetett fehérje 27-38 %-át kapjuk vissza tej esetén



Gyermekek ezrei halnak meg a világban, mert nincs elég élelmük. Mi, akik itt nyugaton túl sokat eszünk, akik a gabonát az állatokkal etetjük meg, hogy húst ehessünk, valójában ezeknek a gyerekeknek a húsát esszük.” Tich Nhat Hanh (zen szerzetes, békeharcos, számos könyv szerzője, a Princeton Egyetemen végzett, most Dél-Franciaországban él és tanít)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése